Amúgy nem a munkánk nehézsége, hanem a kiváltott reakciók mértéke vezetett arra a következtetésre, hogy teljesen mindegy mit javasolunk, mert a többség nem hajlandó érdemben tárgyalni velünk, jogainkról.

Parlamenti mandátumom legelején, még 2017 februárjában, kezdtem el a helyi közigazgatási törvény módosításain dolgozni, mindezt kisebbségi jogok bővítése és megfelelő ellenőrzése érdekében. Sok tennivaló volt, ám pár hetes közös munka után, személyesen büszke voltam az eredményre: sikerült az eddig tapasztalt hiányosságokat és kellemetlen tapasztalatok következtetéseit megfelelően törvénytervezetbe foglalni. Mindezt, természetesen minden Parlamentben jelenlevő párt is megkapta, hogy érdemben tudjuk majd megvitatni. És eljött az a pillanat is. Gondolom, emlékeznek a júniusban kitört magyarellenes lázra: amikor a TV egy hétfő este és következő napokban csak ezt szajkózta: „A magyar nyelv második hivatalos  nyelv!”, „A magyarok ismét túl sokat kérnek!”, „Nem adjuk Erdélyt!”. Pontosan emlékszem, hogy azon az este még hazafias indulók is szóltak. Pedig a párbeszéd megvolt, lehet, hogy akarat is lett volna, de a titkos magyarellenes gépezet gombnyomásra beindult. És ettől mindenki felkapta a fejét, minden magát igazvérű hazafinak valló személy kiállt és ítélkezett. Majd következett a csend. Ki-ki úgy döntött, hogy jobb most hátrálni, mással foglalkozni, majd lesz valahogy. Politikában nincs becsületszó. Ma még barát, még ha csak érdekéből is az, holnap már biztosan ellenség, ha az érdek úgy követeli, vagy egyszerűen közömbös.

És eljött az a pillanat is, amikor lehetőség volt érdemben vitázni kéréseinkről. Ne feledjük, a módosításokat már tavasszal megkapták, lett volna idő gondolkozni a cáfolatokon, ellenvéleményen, csak akarat nem volt erre. Egyáltalán ki vette mindezt komolyan? Úgy értem, rajtunk kívül?

Izgatott voltam, amikor megtudtam, hogy pontosan egy hete, egy kora reggel a jogi bizottságban fogjuk tárgyalni kéréseinket. Ismét felkészültünk jogi érvekkel, anyagokkal, én személyesen remélve, hogy érdemben tudunk beszélni jogos követeléseinkről. A bizottságban csend, néma csend. Semmi módosító javaslat, semmi vita: a többség egyszerűen úgy érezte, hogy nincs miről tárgyalni, alaptalan és jogtalan a kérésünk, nem érdemes sem időt, sem ideget erre fordítani, hanem VISSZAUTASITANI úgy, ahogy van!

A kisebbségek egyik képviselője kapta azt a megbízást, hogy jelképesen dörgölje az orrunk alá mindazt, amit jogvédőként számtalanszor hallottam: Románia példaértékű a kisebbségek jogainak biztosítása terén, mindent szabad, még énekelni és zászlót lobogtatni is, nem is tudják, mit akarunk mi, magyarok. Van itt oktatás, nyelvhasználat a közigazgatásban, nincs itt kérem semmi gond, egyedüli gond csak velünk van. Vajon mit is akarunk mi? Kinek? Mire is jó mindez?

Mikor kezet kellett emelni, azaz leszavazni jogos kéréseinket, zsigerből jött, lelkiismeretük szerint szavaztak le, visszautasítva minden párbeszédet. Nincs miről tárgyalni, legalábbis most, és szerintem ez még csak a kezdet. Egy nehéz év előtt állunk: már dagadnak az izmok, harc lesz. Tőlünk alázatot várnak, de a folytatás biztosan következik.

Szerző: Amburs Izabella, az RMDSZ Brassó megyei parlamenti képviselője.

Ambrus Izabella az október 6-ai sajtótájékoztatón:

„Az állítás, hogy Románia modellértékű ország a kisebbségek helyzetének rendezését tekintve, téves. A 215-ös, helyi közigazgatási törvény módosításának elutasítása egyértelműen mutatja, hogy ez nem így van. A román többség visszautasította a párbeszédet, ez tény, de továbbra is dolgozunk azon, hogy demokratikus eszközökkel érjük el a kitűzött célt” − indította október 6-i sajtótájékoztatóját Ambrus Izabella parlamenti képviselő.

Szerinte, ezidáig a parlamentáris demokrácia útját választották, párbeszédet javasoltak, és továbbra is ezt fogják tenni. „Rengeteget dolgoztunk a javaslaton, és nem mondunk le arról, hogy a jelenlegi húsz százalékos nyelvhasználati küszöböt tízre, esetleg tizenötre csökkentsük. Mindezt annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban felerősödött a magyarellenesség főként az ellenzéki pártok vezetőinek kisebbségellenes retorikái miatt. Ez nem segíti elő a kisebbség és többség békés együttélését” – fogalmazott a képviselő.

Továbbiakban saját tapasztalatáról és a módosítás céljairól beszélt: „a parlamenti munkám elején meglepő tapasztalat számomra ez a reakció a többségi nemzet képviselői részéről. Viszont tudni kell, hogy a törvénymódosítás kapcsán a szenátus lesz a döntő ház, erre még várni kell. Fontos elmondani, hogy a kisebbségekkel szembeni jogsértésekre, az évek során felgyűlt tapasztalatokra, a nemzetközi elvárásokra, és a Románia által felvállalt kötelezettségekre alapoztunk a javaslatok megfogalmazásában. Pontosítani és átláthatóvá akarjuk tenni a törvényben foglalt előírásokat. A nyelvi jogokat csak nagyon kis mértékben alkalmazzák a hatóságok, ezért akarjuk az alkalmazási normákat pontosítani, és a jogok körét bővíteni.”

Jelenleg csak azokon a településeken kötelező a nyelvi jogok alkalmazása, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot, ezt akarjuk 10%-ra csökkenteni.  Ez Brassó megyében 5 települést érint: Höltövény, Krizba, Kőhalom, Keresztvár, Bodola.

„Azokban a közigazgatási egységekben, ahol a kisebbségek számaránya eléri a 10 százalékot vagy jelentős számban élnek, kérjük az anyanyelvhasználat biztosítását minden közigazgatási intézményben, közérdekű szolgáltatásokat nyújtó helyi és megyei egységekben, prefektúrákon, illetve dekoncentrált intézményekben. Ténylegesen történjen meg a települések névtábláinak, az utcanevek, a közterületek és intézmények magyar nyelvű feliratozása. Ezek a hivatali kommunikációban és levelezésben is jelenjenek meg” – emelt ki néhány célt Ambrus Izabella.