Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt egybegyűlt ünneplő közönség!

„Márciusi Nap / Nagy a te hatalmad!” – írja Ady Endre verskezdő sorában. Igen. Március 15-e a nemzet ünnepe. A magyar szabadság napja. A magyar szolidaritás, a nemzeti hűség és a nemzeti egység napja. Ez lehet ma is érvényes üzenete a spártai tömörséggel fogalmazott tizenkettedik pontnak: Unió.

Nemzedékek merítettek erőt március 15. példájából, 48 eszméiből. 1848 márciusa mélyen szállt a magyar nép lelkébe, és mint ki nem apadó forrás, táplálta a hazafiság, a szabadság és a demokrácia nagy eszményeit.

Március 15-e ma is megdobogtat minden magyar szívet, összefog és egybegyűjt minden magyart, bárhol, bármely sarkán éljen is a világnak.

Amikor ünneplünk, gyakran kényszerülünk párhuzamokat vonni, hasonlatokat keresni a történelmi korok és a mindenkori jelen között. Ez az igyekezet sokszor sikeres, esetenként azonban hamis eredményre vezet. A történelem ugyanis nem ismétlődik, mert – ahogy az ókori görögök mondták – kétszer ugyanabba a folyóba sohasem léphetünk.

Vajon így van ez? Ténylegesen nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba? Vajon képesek vagyunk nem megismételni a saját hibáinkat? Képesek vagyunk vajon úgy élni, hogy elkerüljük a múlt tévedéseit?

Engedjék meg nekem, hogy 3 szempontból járjam körül, esetleg cáfoljam ezt a gondolatot.

Az első szempont. Az ünnep, a megemlékezés akkor igazi, akkor éri el a célját, ha ezt az ókori görög mondást egy bizonyos értelemben cáfolni tudja. Ez a cáfolat pedig nem jelent mást, mint úgy élni, hogy azt a múltat, amelyet ma megünneplünk, a jelen és jövő példaképévé tesszük. Azért, hogy valamilyen szinten megismételjük! Így éltetjük tovább a 1848. március 15-ei pillanatot, a szabadságharc szellemét.

Es ez itt tulajdonképpen a nagy kérdés, amellyel a lehető legőszintébben szembe kell nézzünk. Tudjuk-e ma itt, Brassóban, a Barcaságban, a szórványban 48 szellemét úgy felidézni, úgy megélni, hogy az a jövőnket meghatározza. Ha igen, akkor lesz jövőnk. Hiszen a jövőnk szép álma a múltba gyökerezve nyílik – ahogyan ugyancsak az ókori görögök tanítanak erre.

Egy nemzet csak úgy nyílhat ki, csak úgy fejlődhet, ha a gyökerei a múltból táplálkoznak. A közös múlt, az emlékezet az, amely egy közösséget nemzetté tesz. Ilyen kell legyen március 15-e, amikor közös múltunk megidézéséből meríthetünk erőt közös jövőnk megéléséhez! Ehhez pedig empátiára van szükségünk: együttérzésre. A hétköznapokban sokszor elsodor az áramlat, elvisz a flow, ahogy a facebook-hírfolyam is teszi. Sajnos, az empátia néha eltűnni látszik, mert annyira fel vagyunk gyorsulva, hogy szinte nincs rá időnk.

Az idő- és az energia hiányában képtelenek vagyunk olykor együttérezni, sokszor a hozzánk legközelebb állóval szemben is – így érthető, hogy nehezünkre esik az empátia gyakorlása, ha történelmi szereplők helyébe próbáljuk képzelni magunk. Mitöbb a képzelőerőnk is sokszor elfásulni latszik a mai világban.

Kétség kívül nehéz empatikusnak lenni, de tudnunk kell, hogy erőfeszítésünk nem hiábavaló, a hétköznapi előnyökön túl a lehetetlent teszi lehetségessé, kétszer léphetünk ugyanabba a folyóba: lehetővé teszi az igazi ünnepet.

Második szempont. Mint mondtam, gyakran kényszerülünk párhuzamokat vonni, hasonlatokat keresni a történelmi korok és a mindenkori jelen között.  hiszen a történelmi helyzetek hasonlóak. A pillanat szelleme tovább él, 48 szelleme is tovább él. Ma is, itt is, Brassóban. Vér nélküli forradalom van. Most is csatákat kellett megnyernünk, hogy Kossuth és Petőfi álmát megvalósítsuk. Olyan világban élünk, ahol mindenki csatázik mindenkivel, látjuk, mi zajlik körülöttünk. Nekünk azonban építkeznünk kell, amennyire lehet. Pontosan ezt tesszük kisebb csaták vállalásával.

Egy ilyen vállalás az Európai védelmet jogainknak kezdeményezés. Nyolc hónappal ezelőtt mi, erdélyi magyarok azt mondtuk, közösségünk jogait nemcsak itthon kell rendezni és garantálni, hanem európai szinten is védeni kell. Ezért gyűjtöttünk aláírást. 20 nappal a határidő lejárta előtt elmondhatjuk, hogy Erdélyben 264.000 aláírás gyűlt, Európa-szerte pedig összesen 837 ezer. Közel állunk a célhoz, az egymillió aláíráshoz. De most nem dőlhetünk hátra, még 25 ezer aláírást gyűjtünk Erdélyben. Arra kérünk mindenkit, aki ma idejött ünnepelni, hogy írja alá az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést, ha még eddig nem tette meg. Ez a kezdeményezés építi kisebbségi jövőnket.

A szabadságharc vívmánya az 1848-as évi XIX. törvény, amely kimondja az oktatás és a tanulás szabadságát. A szabadságharc e téren is folytatódott. 

A nemzetet megtartó, egybetartó magyar nyelv és magyar iskola megőrzéséért ma is csatákat vívunk. A nemrég megszervezett első oktatási konferenciánkkal a pedagógusokat kívántuk segíteni, hogy gyermekeink minőségi oktatásban részesüljenek. Bentlakást akarunk építeni, ezért is csatákat vívunk. Emellett a megyei és brassói tanácsokban azért vívunk csatákat, hogy a magyar egyházak, civilszervezetek támogatást kapjanak, hogy a megyei költségvetésből a magyarlakta települések minél nagyobb mértékben részesüljenek.  Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, bar úgy tűnik mégis ezt tesszük.

Van azonban egy másik, nem kívánatos módja is annak, hogy kétszer ugyanabba a folyóba lépjünk, és erről szól a 3. megközelítés Az, hogy a történelmi események, a múlt hibái ténylegesen megismétlődjenek.

A tanulság ugyancsak március 15-höz kötődik. A történelem csalafinta kénye sokszor úgy hozta nekünk, magyaroknak, hogy többször is sikerült vérrel kivívott erényeinket elkótyavetyélnünk. Világosnál, majd Aradon, egy évszázad múlva ’56 novemberében.

Magunkba kell szállni, tükörbe kell nézni, elhallgatni egy pillanatra, és végiggondolni a múlt tanulságait, hogy ne essünk a jelen pénzzel, ranggal, hatalommal igéző vermébe, magunkkal rántva gyermekeink és unokáink jövőjét. Mert március 15. szelleme és üzenete nem ezt kívánja.

Nem szabad a múlt hibáit megismételnünk. Nem szabad elcsüggednünk. Nem szabad engednünk a kiábrándultságnak még akkor sem, ha okunk lenne rá.

Most már egész Európa az otthonunk, de mi nem felejthetjük el, hogy Bem tábornok innen Brassóból, a Tanácstérről buzdította az egybegyűlteket arra, hogy egymásnak testvérkezet kell nyújtani. Fogadjuk meg, hogy nem engedjük el egymás kezét, és továbbvisszük legszebb ünnepünknek, a magyar nemzet márciusának, Európa tavaszának üzenetét.

Fogadjuk meg, hogy bár a márciusi eszméket tovább vinni nem könnyű feladat, de hitünk és erőnk szerint küzdeni fogunk minden nap azért, hogy március 15-ét még hosszú éveken keresztül tartalmasan ünnepelhessük.

Mindezt azért, hogy tudjunk felnőni az ünnep nagyságához és méltóságához.

Március 15-e ünnepnap, és az ünnep azt jelenti, hogy értelmes munka és hasznos küzdelem után megpihenünk, felölthetjük legszebb ruhánkat, elfelejthetjük egymás iránt érzett haragunkat, megtisztíthatjuk a lelkünket, szívünket és örülünk. Örülünk az ünnepnapnak, örülünk annak, amiért van ünnepelnivalónk. Örülünk az elvégzett munkának, és örülünk a pillanatnak. Így átadhatjuk magunkat az emlékezésnek, a békességnek, a szeretetnek. Az öregek bölcsességével, de a márciusi ifjak energiájával és erejével.

Méltó ünneplést kívánok! Köszönöm a figyelmet!

Brassó, Drámai Színház, 2018. március 15.