Az alábbi szövegek és képek Kovács Attila, Brassó megyei RMDSZ-elnök Facebook oldalán jelentek meg az 1848. március 15-ei eseményekre való emlékezésképp. 

Csutak Levente, brassói művész közel 30 éve grafikát készített Bem Józsefről, Kossuth Lajosról és Petőfi Sándorról. Ezek már 1992-ben díszítették a március 15-ei színpadot. Most poroljuk le együtt a képeket, és mindhármuk szellemiségét idézzük fel ebben a Facebook-bejegyzésben. Így emlékezzünk ma rájuk, a szabadságharc hőseire.

Sok múlott rajtuk: az 54 éves magyar honvéden, a székelyek Bem apóján, a 45 éves jogászon, újságírón és országgyűlési képviselőn, valamint a 25 éves költőn. Tetteik és személyiségük azt üzenik számomra, minden harcnak vannak eszközei. De mit sem ér mindez, ha nincs aki megragadja az eszközt és cselekedjen. A cselekvés az egyéni szerep- és felelősségvállalást jelenti számomra. Így a három személyiség sajátos szemlélete a harc megvívásáról, illetve mindegyikük egyéni vállalása az az eszköz, amely végül egy egész nemzetet szolgált. A mai ünnepen beszéljenek helyettem a forradalmárok történei.

Bem József az a lengyel származású magyar honvéd, akinek harc volt az élete. A hadászatban gyakorlott huszonéves Bem hamar végig ment a hadi ranglétrán, így vált ismertté egész Európában. A lengyel szabadságharc után Kossuthnak ajánlkozott, hogy csatlakozik a magyar szabadságharchoz. Ezért beszélhetünk ma Bem József erdélyi hadjáratáról.

Ő képes volt újrarendezni a szétvert hadsereget, visszafoglalni Kolozsvárt, felszabadítani Székelyföldet. Mikor a túlerő leverte hadseregét, új erőt merítve visszatért Székelyföldre. Az ő oldalán harcoltak a székely katonák. Erejét mutatja, hogy seregével képes volt elfoglalni Brassót, még Moldvába is betört. Mondhatni megállíthatatlan volt. A harcban mindig elől járt. Kis termetű, vékony ember volt, de lelkiereje hatalmas, szívében erős belső tűzzel. Egy elkötelezett és önzetlen katona, aki példával járt elő bátorságban. Önállóan, sokszor már önfejűen cselekedett, de határozott volt és eredményes. Kezében eszköz volt a fegyver, a hadi tudás, amit a harctéren tudott igazán használni. Emlékét őrzi Brassó főterén az emléktábla.

Tudták Kossuthról, hogy 1831-ben szerepe volt a kolerajárvány megfékezésében? Ügyvédnek tanult, táblabíró, majd ügyész lett. Bár karrierje ezen a vonalon derékba tört, lelkesedése nem lankadt. Írásai miatt börtönbe zárták, de azt is hasznára fordította, angolt tanult. Hazafi volt már fiatal korában. Újságíró lett, az ellenzéki lapoknak írt: reformgondolatokról, gazdasági és társadalmi problémákról, és a megoldásairól. Határozott elképzelései voltak arról, hogy hogyan kéne működjön a szabad magyar nemzetállam. Országgyűlési képviselőt lett. Igénye volt a változásra. Gondolkodott, törekedett és cselekedett. Részt vett azon program kidolgozásában, amely alapja volt a forradalomnak. A forradalom előkészítő munkájában vállalt szerepet. Szívében égett erre a vágy már évek óta. Vitába szállt Széchenyivel, a magyar politika egyik legjelentősebb alakjával. Kettejük politikai beállítódása alapvetően eltért egymástól. Mikor ’48 március 16-án Kossuth Bécsben járt a magyarok forradalmi követelményeivel, és ott annak érvényt szerzett, akkor Széchenyi is elismerte őt, hiszen tudta, ez jelentette a forradalom győzelmét. Ez előtt Kossuth azt írja egy cikkében Széchenyiről, hogy a legnagyobb magyarnak tartja. Az akkori politika egy különlegessége volt a Kossuth-Széchenyi vita. De építő volt, hiszen kettejük nézetrendszere és vitája egymással szorosan összekapcsolódva alkotják az akkori reform alapvonalát.

Kossuth összefogta a változást akarókat, és erős, nemzeti mozgalmat teremtett. Az írás és a politika volt az eszköze. Kockázatot vállalt, nagyot álmodott, bátran lépett. Érezte, hogy mikor van az a közhangulat, amikor sikerre lehet vinni a forradalmat. A győzelem után az ország pénzügyminisztere lett, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, ezután 4 hónapig volt Magyarország kormányzója a szabadságharc leveréséig.

Petőfi képes volt megszólítani az embereket. Ő a márcusi ifjak egyik vezéralakja. Barátja volt Arany Jánosnak és Jókai Mórnak. A forradalmi napon esőben szavalták az ő Nemzeti Dalát, vezették a Pest utcáin hömpölygő tömeget át a nyomdától a városházáig, onnan a börtönig, végül a Nemzeti Színházig, ahol kijelentették a forradalom győzelmét. „Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben” – így írt róla Petőfi. Majd küzdelemre buzdító, gyönyörű verseivel és a harcoló csapatok nyomában haladva szolgálta a hazát. A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja szívében úgy égett a szabadságharc tüze, hogy az intések ellenére hátra hagyta családját, hogy harcba álljon. Petőfi a végső harcokban esett el Segesvárnál, Bem József csapatában. Petőfi tisztelte Bem Józsefet. Nem akart a toll mögött maradni, és harcolni csak Bem oldalán tartotta tisztességnek. Mellette harcolt és veszett el, bár Bem ellenezte ottlétét. Így írt a költő róla: „Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, / A szabadság régi bajnoka! / Bosszuálló fénnyel jár előttünk / Osztrolenka véres csillaga.” – Petőfi Sándor: Az erdélyi hadsereg.

Petőfinek a költészet, a toll, az ékes magyar szó volt eszköz a kezében. A nép nyelvén beszélt és írt. Szóval, fellépésével és lendülettel gyújtott lángot a forradalmárok szívében.

Mind szolgálták a magyar nemzetet. Mindenki a maga módján, egyéni szerepet vállalva. A jobb jövőbe vetett hitük vezette őket. Kezükben eszköz volt a fegyver, a politika, a vers – mindenki saját maga számára a legjobbat választva. Az egyéni szerepvállalásuk mégis attól teljesedhetett be, hogy a közösségért, egy nemzetért, annak jövőjéért vállaltak általa felelősséget. Hiszen az egyén tettei határozzák meg a nagy egészet. Az egyéni szerepvállalások összessége alakítja a tásadalmat. Ez adja az irányt. Ahogy a néptáncban a körtáncnál: minden táncos lépése együtt adja az irányt, körbe-körbe haladva.

Ma másképp, de mi is lehetünk harcosok: a saját céljainkkal, reformjainkkal és eszközeinkkel. Ránk, Brassó megyei magyarokra is igaz, hogy az egyéni szerepvállalásaink alakítják közösségünk életének irányát. A közösségért egyénileg felelősséget vállalni nem egyszerű, és nem egyszemélyes feladat. De lehetséges. Ezért kellünk mindannyian ahhoz, hogy az idei választásokon közösségi vezetőket válasszunk, álljunk oda melléjük, támogassuk őket ebben a vállalásban. Ez egy eszköz az egyéni- és közösségi felelősségvállalásban. Az önkormányzati választás egy lehetőség, egy eszköz számunkra. Eszköz arra, hogy magyar közösségeink jobban éljenek. A március 15-e, Bem, Kossuth és Petőfi üzenete erősítsen meg bennünket a törekvéseinkben.

A jelen egészségügyi helyzetben méginkább felértékelődik az egyéni felelősségvállalás. Ha mind külön-külön elővigyázatosak vagyunk, azzal közösségeinkre is vigyázunk. A negyvennyolcasok úgy jártak el helyesen, hogy kardot rántottak a szabadságért, mi úgy cselekszünk bölcsen, ha vigyázunk egymásra.  Ünnepeljünk otthon, védjük szeretteinket. Így a főtéri csendes koszorúzás is elmarad. 

Kívánom, hogy a rendezvények hiányában is emlékezzünk méltón nemzeti hőseinkre!