Lay Imre, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének (EMISZ) titkára október 23-án a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. A kitüntetést Tóth László főkonzul adta át, az ünnepségen jelen volt Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó. A rangos elismerést Áder János köztársasági elnök úr adományozta az 1956-os forradalom és szabadságharc elvei melletti, a megtorlás következményeit is bátran vállaló, példaértékű kiállása, valamint Brassóban végzett közösségépítő tevékenysége elismeréseként.

Lay Imre 1938. május 20-án brassói magyar munkáscsaládban született. Iskoláit a katolikus zárdában kezdte, később átkerült az elektrotechnikai szakközépiskolába. Szakképesítését nem tudta befejezni, mert az iskolát két év múlva megszüntették, végül visszament nyolcadik osztályosnak az esti tagozatra. Ekkor már vasesztergályosként dolgozott.

Az 1956-os forradalom leverésének és megtorlásának híre felháborította a brassói estis gimnazistákat, és egy maroknyi magyar fiatal – köztük a Lay-fivérek is – bojkottálta, majd megtagadta az orosz nyelv tanulását és röpcédulákat terjesztettek. 1956. november 4-én döntöttek úgy, hogy megalakítják szervezetüket, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét (EMISZ), amelyhez számos székelyföldi és királyföldi magyar fiatal is csatlakozott. Lay Imre fogalmazta meg az EMISZ himnuszát, ami annyira jól sikerült, hogy azonnal megválasztották a szövetség titkárának.

Az EMISZ tagjai többek között azzal kerültek a kommunista államhatalom célkeresztjébe, hogy 1957. március 15-én Fehéregyházán koszorúztak, megemlékezve az 1848–49-es magyar szabadságharc hőseiről. Elhatározták, hogy az erőszakos kollektivizálás és más atrocitások adatait lejegyzik, valamilyen módon eljuttatják az ENSZ-hez. Az EMISZ a magyar irodalom, kultúra és történelem tanulását és népszerűsítését tűzte ki céljául, tevékenysége kulturális eseményekre korlátozódott. 1957. március 15-én Fehéregyházán egy-két szónoklat és szavalat után a fiatalok koszorút helyeztek el a Petőfi-emlékmű talapzatán. 1958. augusztus 15-én letartóztatták őket. A kihallgatás 1959. tavaszáig tartott. A diákok fő bűne az volt, hogy ’56 hatására szervezkedni kezdtek a kommunista rendszer ellen.

A letartóztatottakat előbb Brassóban, később Marosvásárhelyen vallatták. Hetvenkilencen voltak, javarészt fiatalok, nagyon sokan pedig kiskorúak voltak. A vizsgálati fogság hét-nyolc hónapig tartott, hogy sokan elérjék a nagykorúságot. A vádak között szerepelt gyárak felrobbantása és kutak megmérgezése. Az ítéletet a kolozsvári Törvényszék hozta meg: Lay Imrét 20, öccsét, Györgyöt pedig 18 év börtönre ítélték. Lay Imre Marosvásárhelyen kezdte meg börtönbüntetésének letöltését, majd átszállították Szamosújvárra, ahol hat évig sínylődött, embertelen körülmények között. Szamosújváron, a Duna-deltában és más munkatáborokban dolgoztatták. 1964. július 30-án szabadult az utolsók között, főként a nyugati diplomácia erőfeszítéseinek köszönhetően. Öccse is ugyanezen a napon szabadult az enyedi politikai börtönből. Hazakerülése után három évig a brassói műegyetemen karbantartó villanyszerelőként dolgozott, majd áthelyezték a műegyetem automobil és traktor karának laboratóriumába. Itt dolgozott közel tíz évet, mint vasesztergályos, villanyszerelő és mechanikus.

Lay Imre a brassói magyar közösség fontos tagja. Az EMISZ titkári feladatait azóta is ellátja, kapcsolatot tart bajtársaival. 2006-ban jelent meg társszerzőjével, Papp Bálint Mihállyal közösen memoárja.

(Forrás: Székelyhon, Fotók: Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda)