Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának új alelnöke beszédet mondott március 15-én Brassó főterén.

Tisztelt ünneplő közösség, kedves brassói magyarok!

Ma, a 48-as forradalom 169. évfordulóján tisztelettel emlékezünk a szabadságharcosokra. Petőfi Sándor, Arany János, Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Gábor Áron, Széchenyi István, a honvédsereg, a miniszterek, mind olyan emberek, kik megtették a maguk kis részét ahhoz, hogy közösen elérjék a kívánt jövőt. Hősnek lenni annyit jelent számomra: felelősséget és részt vállalni a feladatokból.

Úgy gondolom, hogy mi is lehetünk szerény hősei jelenünknek: legyünk a reményteljes, bátor hősei a mindennapoknak, a közösségi munkának, a családi életnek, legyünk hősök a komprimusszumkötésben, a békés együttélésben, a magyar ügyek iránti elköteleződésben – mindenki csak a maga kis részét hozzátéve a nagy egészhez.

Kedves gyerekek!

Régen az embereknek egy császár parancsolt. Ez a császár sajnos nem volt jó és igazságos uralkodó, abban az időben sok ember szegénységben élt. Egy napon – éppen március 15-én – egy pár fiatalember elhatározta, hogy ennek véget kell vetni. Ők voltak a bátor magyar huszárok, akik el akarták űzni a rossz császárt. Amikor a császár megtudta ezt, megtámadta a magyar embereket. De a magyar férfiak nem hagyták magukat, nagyon bátran szembeszálltak a császár katonáival és addig harcoltak, ameddig csak tudtak! Ezekre a bátor magyar huszárokra emlékezünk március 15-én!

A szabadságharcnak fontos tanulsága van kicsik és nagyok számára. Ha rossz hozzáállással indultak volna a huszárok, akkor nem sikerült volna győzni. A hozzáállásunk és a hitünk meghatároz minket. Azt tanulhatjuk tőlük, hogy higyjünk az elképzeléseinkben, és legyünk bátrak ahhoz, hogy tenni tudjunk értük. A mostani viharos környezetben ne veszítsük el a reményt, bátorsággal álljunk ki a jó mellett.
Mindig tisztelettel tekintettem a kor hőseire. Annyira hittek a jobb jövőben, hogy mindenüket kockáztatták. Talán ez az idő távlatából vakmerőségnek tűnhet, de olyan erős hitük volt, hogy nem létezett számukra akadály. Vagy ha volt, akkor nem foglalkoztak vele, vitte őket előre a remény.

Összegezve, úgy gondolom, hogy bátorsággal, hittel és kitartó munkával tudjuk építeni a megálmodott, egyben reális jövőképünket. Erre legyen bizonyíték a márciusi ifjak története.